Moliére: A mizantróp
Moliére: A mizantróp (Le Misanthrope)
1666 – 2012. Lully – Quimby. Moliére – Molnár. Fekete – fehér…
És a romokon ülve már csak röhögünk…
Jegyvásárlás
-
Kaland és kultúra!
FERTŐRÁKOSI KŐFEJTŐ ÉS BARLANGSZÍNHÁZ
Program 2016
-
Pillanatkép
15 éves a Soproni Fotóművészeti Kör
Július 10-ig, Munkácsy-terem
-
9. Soproni Tündérfesztivál
a gyerekek soproni fesztiválja
Június 25., Deák-tér
-
SOPRONI ÜNNEPI HETEK
kulturális fesztivál
Június 17. - július 10.
-
Fehér László
Kossuth-díjas festőművész kiállítása
Június 17. - július 10., Festőterem
Program
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2012. december 28. péntek, 22:00
1666 (mert ekkor íródott) – 2012 (mert ekkor játsszuk)
Lully (mert ő volt Molière állandó zeneszerzője) – Quimby (mert ennek az előadásnak ők)
Molière (mert ő írta) – Molnár (mert félelmetes áthallások vannak a Liliomból)
Fekete – fehér (mert jin jang, és mert mindent próbálunk ennyire leegyszerűsíteni – kivéve azt, amit lehetne, sőt kellene)
És a romokon ülve már csak röhögünk… (mert sok tekintetben a végén vagyunk valaminek – viszont humorérzék nélkül még sokkal nehezebb lenne)
„Írhatnám persze, hogy a Spirit Színház fantasztikus szereposztással készül Molière remekművére. De ez kiderül a szereposztásból. Hogy Petri György klasszikussá vált fordítását használjuk, mely egyrészt fantasztikus és jól mondható, másrészt viszont páros rímes, hatodfeles jambusban van, ami azért mégsem annyira egyszerű… Pláne a mai színházi nyelvet ismerve. Írhatnék a díszletről, amely szimbolikusan a „lelkünk börtönéből” alakul át az „életünk körhintájává”. Ami alapvetően vidám dolog, mégis remekül egyedül tudunk maradni benne. De ez egy plakáton vagy szórólapon elég faramuci és tudálékos.
Írhatnék az elmagányosodásról, a vélt vagy valós sérelmeink okozta rossz döntésekről, a világgal szembeni megfelelni akarásunkról. Hogy elég gyakran nem vesszük észre azt a szűk mezsgyét, amikor a kompromisszumaink megalkuvásba csapnak át. Vagy arról, hogy sok ember között is lehetünk elképesztően magányosak. Hogy annyira félünk önnön tükrünktől, meg a belső csendtől, hogy mindenféle „zajokkal” bástyázzunk körül magunkat. De ezek leírva nagyon komor képet festenek.
Én viszont egy olyan előadást szeretnék alkotótársaimmal létrehozni, amelyben ezeket a kérdéseket úgy járjuk körbe, hogy közben merünk röhögni magunkon. Hogy azért Quimby-zenék, mert nagyon passzolnak mindehhez, és azért élőben, mert utálom a „konzervet”. Viszont néhány megjelent híradással ellentétben semmiféle Quimby-musical nem készül. A szerző, a cím, a szereposztás, a zenék és a fenti pár sor, azt hiszem, többet mondanak el mindenről, mint ezek az információk.” (Bori Tamás, rendező)
Lully (mert ő volt Molière állandó zeneszerzője) – Quimby (mert ennek az előadásnak ők)
Molière (mert ő írta) – Molnár (mert félelmetes áthallások vannak a Liliomból)
Fekete – fehér (mert jin jang, és mert mindent próbálunk ennyire leegyszerűsíteni – kivéve azt, amit lehetne, sőt kellene)
És a romokon ülve már csak röhögünk… (mert sok tekintetben a végén vagyunk valaminek – viszont humorérzék nélkül még sokkal nehezebb lenne)
„Írhatnám persze, hogy a Spirit Színház fantasztikus szereposztással készül Molière remekművére. De ez kiderül a szereposztásból. Hogy Petri György klasszikussá vált fordítását használjuk, mely egyrészt fantasztikus és jól mondható, másrészt viszont páros rímes, hatodfeles jambusban van, ami azért mégsem annyira egyszerű… Pláne a mai színházi nyelvet ismerve. Írhatnék a díszletről, amely szimbolikusan a „lelkünk börtönéből” alakul át az „életünk körhintájává”. Ami alapvetően vidám dolog, mégis remekül egyedül tudunk maradni benne. De ez egy plakáton vagy szórólapon elég faramuci és tudálékos.
Írhatnék az elmagányosodásról, a vélt vagy valós sérelmeink okozta rossz döntésekről, a világgal szembeni megfelelni akarásunkról. Hogy elég gyakran nem vesszük észre azt a szűk mezsgyét, amikor a kompromisszumaink megalkuvásba csapnak át. Vagy arról, hogy sok ember között is lehetünk elképesztően magányosak. Hogy annyira félünk önnön tükrünktől, meg a belső csendtől, hogy mindenféle „zajokkal” bástyázzunk körül magunkat. De ezek leírva nagyon komor képet festenek.
Én viszont egy olyan előadást szeretnék alkotótársaimmal létrehozni, amelyben ezeket a kérdéseket úgy járjuk körbe, hogy közben merünk röhögni magunkon. Hogy azért Quimby-zenék, mert nagyon passzolnak mindehhez, és azért élőben, mert utálom a „konzervet”. Viszont néhány megjelent híradással ellentétben semmiféle Quimby-musical nem készül. A szerző, a cím, a szereposztás, a zenék és a fenti pár sor, azt hiszem, többet mondanak el mindenről, mint ezek az információk.” (Bori Tamás, rendező)
Ajánlatunk
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
