

BoDoBo Művészetért Egyesület előadásában egy olyan örök klasszikus mesebalett főbb momentumai elevenednek meg, amelyek a karácsonyi időszak csodáját hozzák el számunkra. A zenei oldal ütőhangszereken, zongorán, harmonikán csendül fel, míg a színpadi történéseket két balettművész táncos kollégánk kelti életre. A produkció nem szokványos színházi előadás, hiszen az eredeti balett számos életre kelt jelenete mellett a párbeszédre törekszik. Ismeretterjesztő és interaktív is, ami azt jelenti, hogy a közönségben helyet foglaló gyermekek és felnőttek szerves részeivé válnak a színpadi történéseknek. Pont az említett speciális mivoltából adódóan kortalan, hiszen az egészen csöpp gyermekek és a felnőttek számára is szórakoztató, tartalmas előadás kerekedik a színpadon közelebb hozva a klasszikus balett, klasszikus zene világát a közönséghez. Apró kedvességgel is készül a BoDoBo: minden kisgyermek kis ajándékkal a zsebében távozik majd a helyszínről.
Varázslatos, elbűvölő gyermekelőadást, pontosabban igazi családi szórakozást kínál a legszebb klasszikus mesék egyikéből, a Hamupipőke történetéből megelevenedő musical. A jólelkű,…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!